Évfordulók Hajdú-Biharban 2012
Január
- 1992. jan. A "Hajdúvárosok Hagyományőrző és Érdekképviseleti Szövetsége" (Hajdúvárosok Szövetsége) megalakult. Polgár, Újtikos, Görbeháza és Balmazújváros is tagja lett a társulásnak. 20 éve
- 1557. jan. 1. Bocskai István, Erdély fejedelme, a hajdúk letelepítője e napon Kolozsvárott született. 455 éve
- 1832. jan. 1. Szentgyörgyi József orvos, természettudós, nyelvész, énekszerző, egyes források szerint a Mondolat fogalmazója. 32 éven át Debrecen főorvosa, Csokonai barátja és orvosa volt. E napon Debrecenben elhunyt. 180 éve
- 1872. jan. 1. Álmosd , Debrecen. Megjelent az Alapnevelők és Szülők Lapja című "Nevelészeti és gyermekirodalmi folyóirat". 140 éve
- 1912. jan. 1. Tarányi (Toragris) József a Debreceni Vasutas Sport Club birkózójaként már Országos Ifjúsági Bajnokságot nyert. Magyar bajnokságon kétszer aranyérmes, az 1948-as londoni olimpián – kötöttfogásban – 87 kg felett 5. lett. Hódos Imre, Németi Gyula és Sípos László nevelőedzője volt. E napon Debrecenben született. 100 éve
- 1927. jan. 1. Obersovszky Gyula költő, író, újságíró. 1956. okt. 24-én ő indította el az Igazság című lapot, majd a forradalom bukása után az Élünk című szamizdat kiadványt. A rendszerváltás után újraindította lapjait. Haláláig szerkesztette egyszemélyes folyóiratát Vagyunk címmel. E napon Pécsett született. 85 éve
- 1947. jan. 1. Újszentmargita néven önálló nagyközség, Újtikos néven önálló kisközség alakult. 65 éve
- 1952. jan. 1. Debrecen. A MÁV Filharmonikusok Zenekara állandó, főhivatású zenekar lett.
Hajdúvid. A község Hajdúböszörmény, Hajdúdorog és Hajdúnánás külterületeiből született meg. 1978-ban elveszítette önállóságát, mivel Hajdúböszörményhez csatolták. 60 éve
- 1962. jan. 1. Varga Lajos (Böszörményi) költő, hajdúböszörményi tanár, nótaszerző, aki a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők című lapba írt leggyakrabban, e napon Hajdúböszörményben elhunyt. 50 éve
- 1982. jan. 1. Józsa nagyközség népszavazás alapján egyesült Debrecennel. 30 éve
- 1992. jan. 1. Nyíradony városi címet kapott. 20 éve
- 1957. jan. 2. Debrecen. Megkezdődött a hivatalokból az elbocsátás a forradalom miatt. A Magyar Gördülőcsapágy Művek (GÖCS) 400 munkásának mondtak fel.
Délután Koczogh Ákos lakásán megbeszélést tartottak írók, nyomdászok. Ez alapján létrejött a Könyvkiadó Szövetkezet kb. 1000 részjeggyel. Solidaritás humanitatis címen évente 12, történeti kérdéseket tárgyaló tanulmánykötet megjelentetését tervezték. 55 éve
- 1952. jan. 2. Ebes és Nagyhegyes önálló községgé alakult. 60 éve
- 1952. jan. 3. Hajdúvid önálló községgé alakult. 60 éve
- 1962. jan. 3-7. Derecske. Szövetkezeti bélyegkiállítást tartottak. A kiállított anyagot ezután vándorkiállítás keretében a megye más településein is bemutatták. 50 éve
- 1662. jan. 4. Apáti M[adár] Miklós református prédikátor, egyházi író, filozófus, az ispotályi egyházközség papja e napon Debrecenben született. 350 éve
- 1947. jan. 4. Hajdúszoboszló. Kétnapos országos orvosgyűlés kezdődött. Közegészségügyi problémákról és Hajdúszoboszló fürdővárossá fejlesztéséről tárgyaltak. 65 éve
- 1982. jan. 4. Debrecen. A Delta Mozit megnyitották az Újkerti Általános Művelődési Központban. 30 éve
- 1977. jan. 4. Vámospércs. Óvodát avattak. 35 éve
- 1927. jan. 5. Gerő János író, újságíró. Derecskén géplakatos-tanuló volt. Több mint húsz könyvet, közöttük ifjúsági regényeket írt. Vallomás a szülőföldről című szociográfiájában Hajdú-Bihar megyét mutatta be. E napon Berettyóújfaluban született. 85 éve
- 1962. jan. 5. Debrecen. A MÁV Debreceni Járműjavító Üzemi Vállalatnáé új, 500 személyes színháztermet avattak. 50 éve
- 1927. jan. 6. Berettyóújfalu. Megindult a Bihar című lap. Szerkesztői között Nadányi Zoltán is dolgozott. 85 éve
- 1977. jan. 6. Pallás Imre, a Hajdú-Bihari Napló főszerkesztője e napon elhunyt. 35 éve
- 1897. jan. 6. Veres Péter író, politikus, a megye országgyűlési képviselője, publicista, Kossuth-díjas. Írásaiban gyakran Debrecen környéki, hortobágyi témákkal foglalkozott. E napon Balmazűjvárosban született. 115 éve
- 1927. jan. 6. Berettyóújfalu. Bihar címmel politikai és társadalmi hetilap indult dr. Barcsay Károly szerkesztésében. 85 éve
- 1752. jan. 8. Halápi Konstantin költő, Debrecenben a patvaristák magisztere, majd a piarista iskola prefektusa e napon Privigyén elhunyt. 260 éve
- 1947. jan. 8. Debrecen. Alakuló ülést tartott a “Siess, Adj, Segíts” segélyakció Hajdú-Bihar megyei bizottsága. A szervezet munkájában a pártok női szervezetei, az MNDSZ, a Vöröskereszt, a Nemzeti Segély, az egyházak és a pedagógus szakszervezet vettek részt. Céljuk a hadifoglyok, kórházak és tüdőbetegek megsegítése volt. Balogh István főispánt választották elnöküknek. 65 éve
- 1907. jan. 9. Molnár Pál irodalomtörténész, hajdúböszörményi gimnáziumi és debreceni egyetemi tanár, könyvtáros, Debrecen irodalmi életének kutatója e napon Kunhegyesen született. 105 éve
- 1912. jan. 9. Sziklay László irodalomtörténész, a közép-kelet-európai irodalmi kapcsolatok kutatója, Gáspár Imre életrajzírója. Debrecenben lakott, Nyíregyházán tanított és meghívott előadó volt az egyetemen. Kassa után ismét Debrecenben élt. E napon Kassán született. 100 éve
- 1957. jan. 10. Debrecen. A karhatalom és szovjet páncélosok lezárták a Vagongyárat. Előző nap éjjel és aznap reggel a munkástanács tagjait letartóztatták, majd dél körül szabadon bocsátották. 55 éve
- 1962. jan. 12. Debrecen, Hajdú-Bihar megye. "Megkezdődött a múzeumok tanácsi kezelésbe adása. A Déri Múzeum, valamint a megyében levő múzeumok és gyűjtemények átadása folyamatban van a megyei tanács végrehajtó bizottságának" – adta hírül a Hajdú-Bihari Napló. 50 éve
- 1882. jan. 13. Mariay Ödön író Debrecenben volt középiskolás és joghallgató. 1915-ben a Világ című folyóirat hasábjain "Tiszántúli" álnéven fordult szembe Rákosi Jenő ("Dunántúli") Adyt támadó írásával. A Nemzeti Színház bemutatta Rákóczi harang című, debreceni tárgyú drámáját. E napon Nagylétán született. 130 éve
- 1992. jan. 13. Debrecen. A Csokonai Színház stúdiószínpadán megtartották Márai Sándor "Szerep" és "Családi kérdés" című egyfelvonásosainak ősbemutatóját. 20 éve
- 1832. jan. 14. Illésy György református lelkész, költő, Debrecenben a Hortobágy című lap szerkesztője, Béranger-fordító. Népies stílusú verses krónikáit György deák álnéven jelentette meg. E napon Mezősason született. 80 éve
- 1992. jan. 14. Flóderer Jenő, a debreceni Balásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója e napon elhunyt. 20 éve
- 1982. jan. 15. Julow Viktor irodalomtörténész, Fazekas Mihály és Csokonai Vitéz Mihály kutatója, a KLTE professzora e napon elhunyt. 30 éve
- 1992. jan. 15. Derecske. Mentőállomást avattak, amely Debrecen, Konyár, Tépe összefogásával és a megyei mentőszervezet támogatásával létesült. 20 éve
- 1892. jan. 16. Leitgeb János megyebizottsági tag e napon Derecskén elhunyt. 120 éve
- 1992. jan. 17. Debrecen. A Kölcsey Művelődési Központban a romániai Bihor megye képzőművészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás. 20 éve
- 1772. jan. 19. Szikszai Benjámin egyházi író, református lelkész. Szikszai György – szintén egyházi író és református lelkész – fia. Debrecenben tanult, majd köztanító lett. Kabán 1799-től lelkész. Érdekes könyve a Próba, vagyis annak vizsgálata és megítélése, mit ér a református keresztyéneket olvasásra serkentő csengettyű. E napon Makón született. 240 éve
- 1917. jan. 19. Szabó József járásbíró e napon Derecskén elhunyt. 95 éve
- 1962. jan. 19. Debrecen. A Csokonai Színház operaegyüttese Verdi "Álarcosbál" című művét koncertszerű formában mutatta be az Aranybika Szálló dísztermében. Hazánkban eddig nem rendeztek hasonló jellegű bemutatót. 50 éve
- 1987. jan. 19. Pándi Pál irodalomtörténész, szerkesztő, egyetemi tanár, Petőfi-kutató, Kardos László irodalomtörténész fia e napon Budapesten elhunyt. 25 éve
- 1922. jan. 20. Drumár János zenei szakíró, író, MÁV-tisztviselő, vasúti felügyelő, másodállásban a debreceni zenede zeneelmélet-tanára e napon Debrecenben elhunyt. 90 éve
- 1987. jan. 20. Debrecen. A Hajdú-Bihar Megyei Könyvtár gyermekrészlege külön épületben (a Piac u. 71. sz. alatt) fogadta látogatóit. 25 éve
- 1897. jan. 22. Gáspár Endre író, műfordító, újságíró. 1945 előtt több mint 500 magyar könyvet fordított német, spanyol, angol nyelvre. Debrecenben jelentette meg Ovidius "A szerelem művészete" című fordítását. E napon Debrecenben született. 115 éve
- 1952. jan. 23. Borsos József építész. Ő tervezte többek között a debreceni államrendőrség épületét, a debreceni új köztemető ravatalozóját és a krematóriumot. Ezen a napon Debrecenben elhunyt. 60 éve
- 1962. jan. 24. Hajdú-Bihar megye. A Hajdú-Bihar Megyei Tanács V. B. Kezdeményezésére a megye
településein a művelődési ház, mozi és könyvtár közös tervet készít, amelyet egy "Megállapodás" című nyomtatványban rögzítenek majd. "A kezdeményezést országosan elfogadták, és ennek alapján a Művelődésügyi Minisztérium rövidesen rendeletet jelentet meg" – adta hírül a Hajdú-Bihari Napló. 50 éve
- 1977. jan. 27. Püspökladány. A "Filmnapok falun" című országos rendezvénysorozat megyei megnyitóját tartották. 35 éve
- 1982. jan. 28. Nagy Magda, K. irodalomtörténész, a debreceni Néplap munkatársa, a népi írók és Balázs Béla munkásságának korai kutatója e napon Budapesten elhunyt. 30 éve
- 1927. jan. 30. Debrecen. Akt-kiállítás nyílt a Művészházban. Nyolc művész állította ki festményeit, grafikáit, szobrait: Toroczkay Oszvald, Dienes János, Senyei Oláh István, Csűrös Béla, Gáborjáni Szabó Kálmán, Balczer György, Nagy Sándor János és az addig ismeretlen Bókus Sándor. A tárlatot febr. 25-ig látogathatta a közönség. 85 éve
Február
- 1952. febr. Debrecen. Megalakult a II. Rákóczi Ferenc Honismereti, Műemlékvédő és Idegenvezető szakkör a Szent Anna utca 19. sz. alatti általános iskolában. A szakkör 1992-ig önerőből 15 irodalmi, történelmi emléktáblát és 5 domborművet helyezett el a városban. 60 éve
- 1922. febr. Debrecen. Hivatásos tűzoltóság vette át a szolgálatot az önkéntes tűzoltóegyesülettől. 90 éve
- 1992. febr. 1. A Debreceni Polgárőrszövetség megalakult. A közrend és közbiztonság védelmére szerveződött önkéntes polgárőrcsoportokat tömöríti. 20 éve
- 1947. febr. 2. Debrecen. Megnyitották a “Magyar Művészheteket”. A “Siess, Adj, Segíts” mozgalom díszhangversenyt rendezett a hadifoglyok javára. 65 éve
- 1987. febr. 2. Kardos László irodalomtörténész, kritikus, műfordító, 1944-ig a debreceni zsidó gimnázium tanára, egyetemi tanár, a Nyugat, a Pandora és a Válasz munkatársa, Juhász Gézával együtt az Új Írók könyvsorozatának szerkesztője, Tóth Árpád művei kritikai kiadásának gondozója e napon Budapesten elhunyt. 25 éve
- 1887. febr. 3. Dobos János református lelkész, népszerű egyházi művek szerzője. Erdélyi János számára Debrecen környékén 26 népdalt gyűjtött. E napon Cegléden elhunyt. 125 éve
- 1947. febr. 3. Debrecen. Leleplezték az Ideiglenes Nemzeti Kormány emlékére állított emléktáblát a debreceni pénzügyi igazgatóság épületének falán. 65 éve
- 1977. febr. 4. Debrecen. Felavatták a MEDICOR Művek debreceni Orvosi Műszergyárának sugársterilező üzemét. 35 éve
- 1992. febr. 4. Magyar Zoltán, a romanid nemzetközi műnyelv megalkotója, a debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola nyugalmazott tanára e napon elhunyt. 20 éve
- 1957. febr. 5. Baja Mihály költő, a régi debreceni diákélet ábrázolója, akinek több versét megzenésítették és máig dalolják, debreceni lelkipásztor, a debreceni Csokonai Kör választmányi tagja e napon Debrecenben elhunyt. 55 éve
- 2002. febr. 5. Kovács Éva, D. hajdúszoboszlói születésű festő, író, költő, műfordító, debreceni tüdőgyógyász orvos. 1997-ben Tégláson, a Hajdú Városok Tavaszi Tárlatán mutatták be először munkáit a megyében. Sok kötetét maga illusztrálta. E napon Debrecenben elhunyt. 10 éve
- 1817. febr. 6. Pap Endre költő, író, műfordító. A Debreceni Református Kollégiumban, majd teológusnak tanult, Kölcsey Ferenc munkáit ő szerkesztette és jellemzést írt róla a Magyar szónokok és státusférfiak című kötetben. E napon Zsarolyán nevű településen keresztelték meg. 195 éve
- 1782. febr. 7. Csatári János történeti szakíró, városi tanácsos. Kéziratban maradt többek között Debrecen város históriája és értekezése Nagyváradról. E napon Debrecenben elhunyt. 230 éve
- 1932. febr. 7. Debrecen. Káplár Miklós festőművész kiállítása megnyílt a Déri Múzeumban. 80 éve
- 1937. febr. 7. Debrecen. A Debreceni Ady Társaság képzőművészeti osztályának jubileumi képkiállítása nyílt a Déri Múzeumban. Kilenc művész mintegy ötven alkotását állították ki. A Társaság soraiba visszatért Holló László munkáit és kegyeletből Káplár Miklós két művét, Medgyessy Ferenc szobrait és Smurák szőnyegeit is láthatta a közönség. Gyakran tartottak ifjúsági tárlatvezetéseket. 75 éve
- 1867. febr. 10. Pákh Albert író, szerkesztő, Petőfi barátja, Debrecenről humoros, karikatúraszerű életképek alkotója, álnevén Kaján Ábel e napon Pesten elhunyt. 145 éve
- 1982. febr. 11. Pősze Lajos, a debreceni Református Gimnázium nyugalmazott igazgatója e napon elhunyt. 30 éve
- 1992. febr. 11. Hajdú-Bihar megye. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a megyét felvették az Európai Régiók Szövetségébe. 20 éve
- 1792. febr. 12. Balogh Péter egyházi író, református püspök, aki 1860-ban a debreceni Kistemplomban visszautasította a császári tisztviselő beavatkozási szándékát, továbbá püspöksége alatt épült fel a Kollégium új szárnya, e napon Nábrádon született. 220 éve
- 1842. febr. 12. Báthory Gábor (id.) egyházi író, református püspök. Volt debreceni diák, köztanító és szénior is. Az ő javításaival jelent meg az ún. Nagyváradi Biblia 1805-ös pesti kiadása. E napon Nagykőrösön elhunyt. 170 éve
- 1642. febr. 13. Debrecen. A tanács kimondta, hogy “sem vadászok, sem pásztorok, sem kívül való emberek 12 forint büntetés terhe alatt a Nagyerdőn, Apafáján, Cserén és Fancsikán tüzet csinálni ne merészeljenek...” (Közli Síró Béla, p. 65.) 370 éve
- 1887. febr. 13. Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, aki Földesre és Tetétlenre jelentkezett helyettes orvosnak, e napon Szabadkán született. 135 éve
- 1957. febr. 13. Gyökössy Endre költő, író, ifjúsági író, szerkesztő, a debreceni Bokréta Kör aktív tagja, debreceni vonatkozású versek, napjainkban is énekelt dalok szerzője e napon Budapesten elhunyt. 55 éve
- 1842. febr. 14. Kótsi Patkó János derecskei születésű színész, író, műfordító, rendező e napon Kolozsvárott elhunyt. 170 éve
- 1897. febr. 14. Hosszúpályi. Megalakult a Hosszúpályi Hegyközség. Szabályrendeletét Bihar vármegye Törvényhatósága 87/1897. sz. alatt hagyta jóvá. A rendelet 1924. júl. 15-ig volt érvényben. 115 éve
- 1992. febr. 14. Debrecen. A Művészek és műpártolók debreceni egyesülete kollektív kiállításának megnyitóját tartották az ifjúsági alapítvány Simonyi úti székházában. Egyúttal megkezdődött egy kulturális fórumjellegű rendezvénysorozat is. 20 éve
- 1992. febr. 18. Kéry László irodalomtörténész, Shakespeare-kutató, debreceni egyetemi tanár, a Debrecenben induló Magyarok című folyóirat szerkesztője, a Nagyvilág főszerkesztője e napon Budapesten elhunyt. 20 éve
- 1947. febr. 19. Debrecen. Megindult a közmunka, 160 munkással. 65 éve
- 1992. febr. 19-22. Debrecen, Berettyóújfalu, Hajdúnánás. Tehetségfejlesztésre irányuló rendezvénysorozatot valósított meg a Kölcsey Ferenc Megyei-Városi Művelődési Központ. 20 éve
- 1977. febr. 21. Debrecen. Megalakult a Magyar Camping és Caravanning Club Hajdú-Bihar megyei szervezete. 35 éve
- 1797. febr. 22. Széll Sámuel költő, református lelkész, a debreceni főiskolán a költészeti osztály tanítója, a német nyelv tanára, szenior és énekkarvezető, káplán. 1823-ban latinul és magyarul is megjelent az a verse, amelyben örömét fejezi ki amiatt, hogy Ferenczi István szobrászművész a debreceni egyháznak ajándékozta Csokonai Vitéz Mihályt ábrázoló szobrát. E napon Vetésen született. 215 éve
- 1832. febr. 22. Pethe Ferenc mezőgazda, szakíró, újságíró, szerkesztő. A Debreceni Református Kollégiumban tanult. A keszthelyi Georgikonban ő vezette be tanítási nyelvként a magyart. E napon Szilágysomlyón elhunyt. 180 éve
- 1877. febr. 22. Nyéki József nemzetgyűlési képviselő, tanítóképző-intézeti tanár e napon Bárándon született. 135 éve
- 1952. febr. 23. Karácsony Sándor földesi születésű pedagógiai, filozófiai író, debreceni egyetemi tanár, jelentős lapok, folyóiratok, például a Gyermekvédelem szerkesztője, a debreceni Exodus könyvkiadó alapítója e napon Budapesten elhunyt. 60 éve
- 1817. febr. 24. Nagy Imre költő, a Debreceni Református Kollégium diákja. Nagyváradon és Hegyközpályiban magántanító volt. Ő írt először madrigált és ritornellt a magyar költészetben. Árpád című románcával megnyerte a Kisfaludy Társaság balladapályázatát. E napon Kisújszálláson (Kunszálláson) született. 95 éve
- 1817. febr. 24. Nagy Imre költő, a Debreceni Református Kollégium diákja. Nagyváradon és Hegyközpályiban magántanító volt. Ő írt először madrigált és ritornellt a magyar költészetben. Árpád című románcával megnyerte a Kisfaludy Társaság balladapályázatát. E napon Kisújszálláson (Kunszálláson) született. 95 éve
- 1857. febr. 26. Bárd Miklós (Kozma Ferenc) katonaköltő, Kozma Andor testvére. Debrecenben lépett katonai szolgálatba. Első állomáshelye Derecske volt. Hajdúböszörményben megkapta a káplárcsillagot és többek között ott is alkotott. E napon Marcaliban született. 155 éve
- 1982. febr. 26. A Debreceni Akadémiai Bizottság klubja megnyílt. Pál Lénárd, az MTA főtitkára tartott előadást a tudománypolitika időszerű kérdéseiről. 30 éve
Nagy János, a DOTE Igazságügyi Orvostani Intézetének professzora e napon elhunyt. 30 éve
- 1967. febr. 27. Révész Imre egyháztörténész, református püspök, Révész Kálmán fia és a XIX. században alkotó Révész Imre egyházi író, református püspök unokája, több egyházi lap és folyóirat szerkesztője e napon Debrecenben elhunyt. 45 éve
- 1932. febr. 28. Ambrus Zoltán debreceni születésű, gyermekkorában Biharkeresztesen élt író, műfordító, kritikus e napon Budapesten elhunyt. 80 éve
Március
- 1997. márc. Berettyóújfalu és környéke. Kerékpárút építése kezdődött. 15 éve
- 1887. márc. 1. Varga Lajos (Böszörményi) költő, hajdúböszörményi tanár, nótaszerző, aki a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők című lapba írt leggyakrabban, e napon Monoszlón született. 125 éve
- 1937. márc. 1. Fráter Erzsébet jótékonysági mozgalmár e napon Álmosdon elhunyt. 75 éve
- 1977. márc. 1. Futó József csökmői születésű geográfus, főiskolai tanár e napon Budapesten elhunyt. 35 éve
- 1992. márc. 1. Balmazújváros. Az ACEX Acéltermékgyártó Vállalat dolgozói kezdeményezésre létesült a korábban Magyar Gördülőcsapágy Művek Gyára elnevezéssel működött üzemből. 20 éve
- 1817. márc. 2. Arany János költő, műfordító, kritikus, szerkesztő, a Debreceni Református Kollégium tógátus diákja, majd a debreceni színitársulat tagja, aki később folytatta debreceni tanulmányait, majd 1848-49-ben ismét visszatért a városba, e napon Nagyszalontán született. 195 éve
- 1937. márc. 2. Tormay Cécile író, aki nádudvari birtokán írta többek között az Ősi küldött című regényét, e napon Mátraházán elhunyt. 75 éve
- 1952. márc. 4. Hajdú-Bihar megye. Fásítási verseny kezdődött. Hatmillió facsemete elültetését tűzték ki célul. 60 éve
- 1992. márc. 4. Hajdú ÉSZT elnevezéssel megalakult az Értelmiségi Szakszervezetek Tömörülés Hajdú-Bihar megyei szövetsége. 20 éve
- 1927. márc. 5. Debrecen. Toroczkay Oszvald, a Művészház igazgatója levelében azzal a kéréssel fordult a városi tanácshoz, hogy létesítsenek a Nagyerdőn művésztelepet műtermes lakásokkal. 85 éve
- 1947. márc. 5. Debrecen. Meglelent a “Labdarúgás” című hetilap, a Kelet-Magyarországi Labdarúgók Alszövetségének hivatalos közlönye. 65 éve
- 1797. márc. 6. Balásházy János mezőgazdasági szakíró, aki elsőként szorgalmazta a debreceni mezőgazdasági akadémia felállítását, e napon Sátoraljaújhelyen született. 305 éve
- 1932. márc. 6. Bayer Jenő fizikus, kémikus, aki Püspökladányban hunyt el, e napon Békés vármegyében született. 80 éve
- 1902. márc. 8. Kósa Barna költő, hírlapíró a városba költözésétől haláláig szinte minden debreceni lapnak dolgozott. A függetlenségi eszme híve volt. Hollandra is lefordították a búrokhoz írt szabadságdalait, majd több ezer példányban szétosztották a búrok között. E napon Debrecenben elhunyt. 110 éve
- edagógus, a hajdúnánási kerület országgyűlési képviselője e napon Debrecenben elhunyt. 75 éve
- 1947. márc. 8. Debrecen–Pallag. Kultúrházat avattak. 65 éve
- 1862. márc. 9. Álmosd. Az országban az elsők között ünnepélyesen megnyitották a kisdedóvót. 150 éve
- 2002. márc. 9. Derecske. Népzene- és népitánc-fesztivált tartottak. 10 éve
- 1867. márc. 10. Debrecen. Megalakult a város legelső sportegyesülete, a Debreceni Torna Egylet (DTE). 145 éve
- 1872. márc. 10. Szabó Mihály, G. egyházi író, irodalomtörténész, etnográfus, az "Őseredetű magyar személynevek tára" (Debrecen, 1936) összeállítója e napon Méhteleken született. 140 éve
- 1992. márc. 10. Berettyóújfalu. Megkezdődött a bihari térség romániai és magyarországi református lelkipásztorainak kétnapos találkozója. 20 éve
- 1537. márc. 12. (?) Szegedi Gergely énekszerző, debreceni református lelkész és tanító körülbelül e nap tájékán Szegeden született. 475 éve
- 1902. márc. 12. Debrecen. Egyetértés Futball Club néven megalakult a mai Debreceni Vasutas Sport Club (DVSC) elődje. 110 éve
- 1982. márc. 12. Hajdúdorog. Átadták a felújított művelődési házat. 30 éve
- 1702. márc. 14. Bihar megye. Eszterházy Pál herceg a bécsi udvari kamarától 100.000 forint fejében megkapta Bagos, Bajom, Berettyóújfalu, Derecske, Feketebátor, Félegyháza, Gáborján, Kaba, Komádi, Konyár, Oláhszentmiklós, Sáránd, Nagyszalonta, Tóti, Zsadány – és az akkor még puszta – Mezősas helységeket zálogbirtokként. 310 éve
- 1877. márc. 14. Voinovich Géza író, irodalomtörténész Debrecenben és Budapesten végezte tanulmányait. Sajtó alá rendezte Eötvös József össze műveinek húsz kötetét és Arany János műveinek kritikai kiadását. Népszerű történelmi drámák szerzője. Arany János életrajzát három kötetben írta meg. E napon Debrecenben született. 135 éve
- 1982. márc. 14. Kádár Gyula debreceni születésű katonatiszt, A Ludovikától Sopronkőhidáig című, debreceni tényeket is tartalmazó emlékirat szerzője e napon Budapesten elhunyt. 30 éve
- 1992. márc. 14. Debrecen. Kortárs Galériát avattak a Batthyány u. 5. sz. alatt. Elsőként Macskássy Izolda festőművész kiállítását nyitották meg. 20 éve
- 1882. márc. 15. Ábrahám Ernő író, műfordító, a Debreczen című lap munkatársa, debreceni és hortobágyi élmények elbeszélője e napon Debrecenben született. 130 éve
- 1937. márc. 15. Némethy Géza, Polgáron született klasszika-filológus, egyetemi tanár, költő, Vergilius-kutató e napon Budapesten elhunyt. 75 éve
- 1907. márc. 16. Maghy Zoltán költő, akitől "Az Alföld porában" címmel adtak ki posztumusz válogatást, és szeretettel írt szülővárosáról, e napon Hajdúnánáson született. 95 éve
- 2002. márc. 16. Bagamér. Helytörténeti kiállítás nyílt. 10 éve
- 1937. márc. 18. Komádi. "Atilla" címmel szépirodalmi, társadalmi és zenei folyóirat indult. 75 éve
- 1922. márc. 19. Szilády Áron irodalomtörténész, műfordító, nyelvész, református lelkész. Debrecenben kezdte irodalmi tevékenységét. 1857-ben a Magyar Irodalmi Önképző Társulat alapítója, titkára. Török, arab, perzsa és finn nyelvből fordított. Társszerkesztője a Török-magyar okmánytár és a Nyelvemléktár köteteinek. Megindította a Régi Magyar Költők Tára könyvsorozatot és szerkesztette hét kötetét. E napon Kiskunhalason elhunyt. 90 éve
- 1942. márc. 19. Pércsi József kőműves, birkózó, edző. Betyárnak is nevezték. Az 1972-es müncheni olimpián kötöttfogásban, a 90 kg-os súlycsoportban 4. lett. Ötször nyert magyar bajnokságot. E napon Földesen született. 70 éve
- 1947. márc. 19. Bihar megye törvényhatósági bizottságának közgyűlése javasolta a hadifogságban és deportálásban levő családfenntartók hozzátartozóinak a Kormány általi hathatósabb támogatását és a régi hadigondozottak járandóságainak felemelését. 65 éve
- 1977. márc. 20. Álmosd. Ifjúsági házat avattak. 35 éve
- 1932. márc. 20. Debrecen. Vadász Endre festőművész munkáiból nyílt kiállítás a Déri Múzeumban. 80 éve
- 1947. márc. 20. Hajdúhadház. A képviselőtestület előirányozta a Hajdúhadház és Hajdúsámson közötti bekötőút építését. 65 éve
- 1917. márc. 22. Dávid Gyula református lelkész, egyházi író. Egyházi cikkeket publikált a Debreczeni Protestáns Lapban, másutt elbeszélései, egy vallási tárgyú szépirodalmi munkája, "Hogyan kell hinnünk?" címmel egy eredeti műve és számos fordítása jelent meg. E napon Debrecenben elhunyt. 95 éve
- 1922. márc. 22. Kulcsár Endre író, a Debreceni Református Kollégium tanára, a háromkötetes A magyar stílus című kézikönyv szerzője e napon Debrecenben elhunyt. 90 éve
- 1952. márc. 23. Debrecen. Megrendezték a vidéki színházak első országos konferenciáját. 60 éve
- 1842. márc. 24. Cserna Géza költő első versei a Hortobágy hasábjain jelentek meg. Debrecenben jogot tanult. Korai verseinek debreceni vonatkozásai is vannak. Aristides néven kritikákat írt. E napon Székesfehérváron született. 170 éve
- 1932. márc. 25. Antal Iván költő, dalszerző, máig népszerű nóták írója, jogász, a Debreczeni Ellenőr című lap belső munkatársa e napon Budapesten elhunyt. 80 éve
- 1992. márc. 25. A Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület létesítéséről rendelkezett a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium. 10/1992. (III. 25.) KTM rendelet. 20 éve
- 1992. márc. 26. Debrecen. A Gyermekrehabilitációs Központot és a Koraszülött-gondozót ünnepélyesen átadták. 20 éve
- 1907. márc. 28. Félegyházi László festőművész, Munkácsy-díjas, aki párizsi tanulmányai után Debrecenben telepedett le és az Ady Társaság köréhez tartozott, e napon Szatmárnémetiben született. 105 éve
- 1867. márc. 29. Gulyás István irodalomtörténész, tanár, Gulyás Pál édesapja, Juhász Géza apósa . Móricz Zsigmond "A jó tanár" című művében írt róla. Hajó u. 8. sz. alatti háza Debrecen egyik irodalmi központja lett. Péküzemet alapított, volt iskolaigazgató és a Debreczen színikritikusa. A Pallas Nagy Lexikonába száznál is több szócikket írt. E napon Tiszadobon született. 145 éve
- 1882. márc. 29. Kálmán Ferenc politikus, a Hajdú vármegyei kisgazdapárti szervezet egyik vezetője, 1932-1933-ben a Szabad Hajdú szerkesztőbizottsági tagja, az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, a Hajdú és Bihar vármegyei választókerület nemzetgyűlési képviselője, majd az Országgyűlés kisgazdapárti képviselőcsoportjának egyik alelnöke e napon Hajdúböszörményben született. 130 éve
- 1917. márc. 30. Komjáthy István költő, műfordító, ifjúsági író, a debreceni irodalmi élet közszereplője. A hun és magyar mondavilág remekeit gyűjtötte egybe Mondák könyve című kötetében. A Hortobágyról riportkönyvet is írt. E napon Ekelen született. 85 éve
- 1977. márc. 30. Debrecen. Nagy László irodalmi estjére került sor a költő részvételével. 35 éve
- 1982. márc. 30. Debrecen. Kollégiummá avatták az Ybl Miklós Építőipari Főiskola debreceni területi egységének diákotthonát. 30 éve
- 1987. márc. 30. Barna Tibor újságíró, 1945 után az ország első színházi képeslapja, a Debreceni Színpad szerkesztője, a Hajdú-bihari Napló vezető munkatársa, színpadi művek szerzője, Sarkadi Imre "A Hortobágyon" című műve színpadi változatának írója e napon Salgótarjánban elhunyt. 25 éve
- 1762. márc. 31. Hajdúböszörmény. A Hajdúkerület majdani székházának építéstörténete azzal kezdődött, hogy szerződést kötöttek Genovai (Jenovai) János debreceni kőművesmesterrel a kerületi börtön megépítésére. A mestert megbízták, hogy építsen a földszinten két “fogházat”, egy szobát a hajdúknak, egyet a porkolábnak, egy konyhát és az épület oldalában egy éléskamrát, egy levéltári helyiséget és mellette egy kamrát. 250 éve
- 1922. márc. 31. Mogyorósi-Klencs János tornász a Debreceni Torna Egyletben kezdte pályafutását. Nyolcszor volt magyar bajnok. Az 1948-as londoni olimpián műszabadgyakorlatával ezüstérmet szerzett. Lóugrásgyakorlatával csapattagként és egyéniben is bronzérmes lett. E napon Debrecenben született. 190 éve
- 1982. márc. 31. Debrecen. Megnyílt a Délibáb Áruház. 30 éve
Április
- 1912. ápr. 1. Szivos Béla hajdúszoboszlói születésű író, újságíró, református lelkész. Hajdúszoboszlón városi tanácsos, rövid ideig rendőrkapitány. Írt ismeretterjesztő munkákat (Debreczen és a Hortobágy, A Hajdúság), regényt, novellákat, vidám történeteket. E napon Budapesten elhunyt. 100 éve
- 1962. ápr. 1. Hajdúhadház. A kézimunka szakkör először mutatkozott be nyilvános kiállítással. 50 éve
- 1972. ápr. 1. Hajdúböszörmény. Megnyílt a Hajdúsági Múzeum állandó helytörténeti kiállítása. 40 éve
- 1982. ápr. 1. Debrecen. A Medgyessy Emlékmúzeum avató ünnepségét tartották. 30 éve
- 2002. ápr. 1. Bihari Térség. "Bihar Teleház 2002-től" elnevezéssel hároméves modellprogram kezdődött a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ támogatásával. 10 éve
- 1872. ápr. 2. Szathmáry Zoltán író, újságíró, a Debreczen újság, majd a Debreceni Szemle szerkesztője. Küzdött a debreceni egyetemért, közművelődési könyvtárért, szépművészeti múzeumért és azért, hogy a színházat Csokonairól nevezzék el. E napon Debrecenben született. 140 éve
- 1897. ápr. 2. Nagy Károly orgonista, zenepedagógus, debreceni kántor, a zeneiskola tanára, karénekkel, templomi énekkel, orgonadallamokkal foglalkozó könyvek szerzője e napon Debrecenben elhunyt. 105 éve
- 1937. ápr. 2. Tormay Cécile író, a Magyar Nők Nemzeti Szövetségének (MANSZ) szervezője és vezetője, Nádudvaron is alkotó szerző e napon Mátraházán elhunyt. 75 éve
- 1922. ápr. 3. Debrecen. A Műpártoló Egyesület választmányi ülésén Toroczkay Oszvald előterjesztette a vándorkiállítások tervét a hajdúvárosokra és Nyíregyházára vonatkozóan. 90 éve
- 1992. ápr. 3-5. Debrecen. Lajtha László országos centenáriumi zenei emlékversenyt tartottak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola konzervatóriumában. 20 éve
- 1952. ápr. 4. Debrecen. Megkezdték a Debreceni Gyógyszergyár építését – adta hírül a BIOGAL Híradó 1972 szeptemberében. 60 éve
- 1992. ápr. 4-5. Debrecen. Az újjáalakult Református Tanáregyesület első országos konferenciáját tartotta. 20 éve
- 1992. ápr. 5. Hajdúszoboszló. Felavatták a versenyuszodát. 20 éve
- 1872. ápr. 6. Pap Károly irodalomtörténész, egyetemi tanár. A debreceni Csokonai Körnek 1912.től alapító tagja, később több mint 20 évig elnöke volt. E napon Beregrákoson született. 140 éve
- 1782. ápr. 7. Vas Gereben író, újságíró 1849. jan. 7-én érkezett Debrecenbe, ahol a Nép Barátja című lap szerkesztését folytatta. A bukás után bujdosott, börtönbe került, de azután Pesten Jókai mellett a kor népszerű prózaírója lett. E napon Fürgedpusztán született. 230 éve
- 1912. ápr. 7. Szívos Béla szoboszlói születésű lelkész, tanár, rendőrkapitány, hírlapíró, író novelláiban szoboszlói embereket ábrázolt. E napon elhunyt. 100 éve
- 1932. ápr. 7. Sipos Iván író, költő, újságíró Debrecenben kezdte pályáját. A Debreczeni Magyarság és a Debreczeni Független Újság munkatársa volt. A Nyugat novellapályázatán 1925-ben nyert díjat. Nyomorában e napon öngyilkos lett. 80 éve
- 1937. ápr. 7. Gábor Zoltán költő. Elsősorban debreceni lapokban publikált. E napon Hajdúbagoson született. 75 éve
- 1992. ápr. 7. Salamon Ferenc agrárközgazdász, a Hortobágyi Nemzeti Park első igazgatója e napon elhunyt. 20 éve
- 1962. ápr. 7-9. Tiszacsege. Felavatták a zsellérházat. Egyúttal tudományos tanácskozásra is sor került, amelyen Ortutay Gyula akadémikus és Szabó Pál író is részt vett. 50 éve
- 1952. ápr. 8. Hajdú-Bihar megye húsellátásának biztosítására kirendeltségeket szerveztek Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Nagylétán, Polgáron és Püspökladányban. A Hajdú-Bihar Megyei Tanács V. B. határozatot hozott a húsfeldolgozó megyei vállalattá történő átszervezéséről. Az új vállalat neve: Hajdú-Bihar Megyei Vágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat. 60 éve
- 1602. ápr. 10. Tornai Pap István egyházi író, református püspök, a Debreceni Református Kollégium tanára. Hajdúböszörményben, majd Debrecenben lelkész, esperes, püspök. A törökök és császáriak zaklatása miatt lemondott rangjáról. 1658-as könyörgésének első mondatával kezdtek később sok imát. Feltehetően e napon született. 410 éve
- 1972. ápr. 10. Nagy Ferenc költő, debreceni ihletésű versek szerzője, református lelkész, 21 évig Sárrétudvari lelkipásztora e napon Keszthelyen elhunyt. 40 éve
- 1972. ápr. 11. Papp István nyelvész, a debreceni Fazekas Gimnázium, majd a gyakorlógimnázium tanára, a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára, az általános és finnugor nyelvészet, magyar nyelvtörténet kutatója, ma is forgatott tankönyvek szerzője e napon Debrecenben elhunyt. 40 éve
- 1982. ápr. 11. Bölöni Kiss István kabai születésű, Jászai Mari-díjas bábszínész, bábművész e napon Budapesten elhunyt. 30 éve
- 1827. ápr. 12. Hegyi József kegyes tanítórendi áldozópap, 1812 és 1818 között a debreceni rendház tagja, rektora és iskolaigazgatója, műfordító e napon Veszprémben elhunyt. 185 éve
- 1897. ápr. 12. Igmándy József botanikus, gimnáziumi tanár e napon Püspökladányban született.
Szilágyi István író, költő, a Debreceni Református Kollégium poétai osztályának köztanítója, Arany János barátja e napon Máramarosszigeten elhunyt. 115 éve
- 1977. ápr. 13. Debrecen. A Magyar Urbanisztikai Társaság észak-alföldi (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Szolnok megye) regionális csoportjának alakuló ülését tartották. 35 éve
- 1982. ápr. 13. Sőregi János történész, a Déri Múzeum igazgatója e napon elhunyt. 30 éve
- 2002. ápr. 13. Nagy Miklós irodalomtörténész, debreceni egyetemi tanár, Jókai Mór monográfusa és művei kritikai kiadásának szerkesztője e napon Budapesten elhunyt. 10 éve
- 1757. ápr. 14. Hajdúhadház. A Hajdúkerület Hadházon tartott tanácskozásán határozatot hoztak a kerületi börtön megépítéséről Mária Terézia rendelete alapján. A debreceni Genovai (Jenovai) János kőművesmester által megépített börtön ma is áll Hajdúböszörményben, a Hajdúkerület székháza épülettömbjébe beépülve. 255 éve
- 1897. ápr. 14. Jámbor Pál író, költő, fordító, pedagógus. 1849-ben a Debreczen-Nagyváradi Értesítő munkatársa. E napon Szabadkán elhunyt. 115 éve
- 1972. ápr. 14. Módis László egyházi író, debreceni segédlelkész, 1950-től a debreceni egyetemi könyvtár osztályvezetője, igazgatóhelyettese, majd a református teológiai akadémia tanára, 1961-től a kollégiumi könyvtár igazgatója. E napon Debrecenben elhunyt. 40 éve
- 1977. ápr. 15. Debrecen. Az angliai Bradford College tanárainak és növendékeinek képzőművészeti alkotásait bemutató kiállítás nyílt a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 35 éve
- 1857. ápr. 15. Kaba. Meteorit csapódott be a város határában. Egyike azon első meteoritoknak, amelyben később szerves anyagot mutattak ki. 155 éve
- 1797. ápr. 16. Takács Ádám egyházi író, fordító, református lelkész 12 évig tanult Debrecenben. Sokat fordított németből, franciából és kiadta saját prédikációit. E napon Gyónon elhunyt. 215 éve
- 1952. ápr. 16. Hajdú-Bihar megyében az országban elsőként alakult meg a Munkaerőtoborzó Iroda, amelynek az ipari tanulók toborzása és szervezés volt a feladata. 60 éve
- 1922. ápr. 18. Nagy Zsigmond egyházi író, műfordító, a Debreceni Református Kollégium latin-német tanára, a Holland Irodalmi Társaság tagja, a Debreczen-Nagyváradi Értesítő és a Debreczen újság szerkesztője e napon Debrecenben elhunyt. Más források szerint 22-én halt meg. 90 éve
- 1947. ápr. 19. Hajdú megye Szabadművelődési Tanácsa megalakult Balogh István főispán, történész elnökletével. 65 éve
- 1767. ápr. 20. Sándorffi József költő, mecénás, 1805-től Bihar vármegye főorvosa Nagyváradon. A váradi színtársulatot irányította és a színház céljaira épületet is vásárolt. Barátságot ápolt Kazinczy Ferenccel és Csokonai Vitéz Mihállyal is. E napon Hegyközújlakon született. 245 éve
- 1977. ápr. 20. Hajdúszoboszló. Országos szociálgerontológiai tanácskozást tartottak. 35 éve
- 1907. ápr. 21. Kiss Árpád pedagógiai szakíró. Debrecenben gyakorló tanár és a Nyári Egyetem igazgatója. Később a neveléstudomány egyetemi magántanára. E napon Csernátfalun született. 105 éve
- 1992. ápr. 21. Debrecen. Megalakult a Hajdú-Bihar – Debrecen – Toyama Kulturális Szövetség és a Magyar-Japán Baráti Társaság önálló debreceni tagozata. Sáránd. Megnyílt a község első gyógyszertára, amely magánvállalkozásban működik. 20 éve
- 1922. ápr. 22. Bakonyi Samu ügyvéd, politikus, újságíró, a Csokonai Kör főtitkára, Debrecen országgyűlési képviselője e napon Budapesten elhunyt. 90 éve
- 1992. ápr. 22. Debrecen. Megalakult a Magyarországi Görögök Demokratikus Szervezetének debreceni csoportja. 20 éve
- 1987. ápr. 23. Ölbey Irén költő, ifjúsági író, tanítónő Debrecenben szerzett tanítói oklevelet. 1944-ben ő szerkesztette Az Én Újságom című gyermeklapot. E napon Döge településen elhunyt. 25 éve
- 1992. ápr. 23. Debrecen. A repülőtéren leszállt az első nemzetközi járatban közlekedő repülőgép, az Air Service L-410 típusú utasszállító különgépe. 20 éve
- 1867. ápr. 24. Ujlaki Antal író, újságíró. A Debreczeni Ellenőr főmunkatársa volt. Debrecenben bemutatták Nazarénusok című drámáját. E napon Debrecenben született. 145 éve
- 1927. ápr. 24. Köteles Pál író, újságíró, az Alföld rovatvezetője. Írásaiban leggyakrabban a magyar kisebbség sorsával foglalkozott. Húsz évig álnéven írt. E napon Gyanta településen született. 85 éve
- 1992. ápr. 24. Hajdú-Bihar megye. A rendőrség napjává nyilvánított György-napon a megye kapitányságain is rendezvényeket tartottak. 20 éve
- 1932. ápr. 25. Juhász Béla irodalomtörténész, kritikus, könyvtáros, majd gyakorlógimnáziumi tanár, egyetemi docens, az Alföld című irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, többek között Szabó Pál és Sarkadi Imre munkásságának kutatója e napon Gyöngyöshalmajon született. 80 éve
- 1992. ápr. 25. Hajdúnánás. Átadták a műemlékjellegű építményekké nyilvánított, felújított csepűszőlőbeli csőszkunyhókat. 20 éve
- 1937. ápr. 26. Oláh Béla nádudvari születésű író, újságíró. Főként a Debreczeni Ellenőr című lapban jelentek meg közgazdasági cikkei, versei, elbeszélései. E napon Nagyváradon elhunyt. 75 éve
- 1992. ápr. 27. Debrecen. A TV-2 regionális szerkesztőségének kelet-magyarországi hírműsorát e naptól kezdve Debrecen központtal sugározzák. 20 éve
- 1937. ápr. 28. Debrecen. A Kereskedő Társulat dísztermében rendezték a második világháború előtti utolsó nagy kortárs képzőművészeti tárlatot Tihanyi János Lajos irányításával, aki minden addiginál több előzetes hírt – összesen tizenötöt – közöltetett a helyi sajtóban. 75 éve
- 1857. ápr. 29. Fiók Károly műfordító, orientalista, főiskolai tanár, 1907-től a debreceni kollégium önálló bölcseleti karán a klasszika-filológia tanára. Óperzsa, szanszkrit és páli nyelvekből is fordított. E napon Nagykárolyban született. 155 éve
- 1962. ápr. 29. Vándor Iván (családneve: Várady Ilona) író Debrecenben élt és itt lett színésznő. A Debreczeni Független Újság tárcaírója volt. Könnyed, szórakoztató műveket, ifjúsági lányregényeket és életrajzokat szeretett írni. E napon Budapesten elhunyt. 50 éve
- 1972. ápr. 29. Berettyóújfalu. A gimnázium diákotthonát Szabó Pálról nevezték el. 40 éve
- 1992. ápr. 29. Debrecen. Alakuló ülését tartotta az Egyesült Városok Világszövetségének (EVV) magyar nemzeti bizottsága.
A Hajdúszoboszlói Kör felavatta a Szejdi-dúlás emlékhelyét. 20 éve
- 1992. ápr. 30. Körösszegapáti. Román nemzetiségi napot rendeztek. 20 éve
Május
- 1892. máj. 1. Debrecen. A város munkássága először ünnepelte május elsejét. 120 éve
- 1942. máj. 1. Berettyóújfalu. Újraindult a Bihari Népnevelés. Az első számot Horváth József, a másodikat Martsa Dénes szerkesztette. Előzőleg 1939. október 1-jétől Nagyváradon adták ki. 70 éve
- 1947. máj. 1. Debrecen. A köztemetőben felavatták az ott nyugvó hősi halottak emlékművét. 65 éve
- 1952. máj. 1. Hajdúnánás. Múzeum nyílt. 60 éve
- 1982. máj. 1. Kiss Ernő, a Debreceni Dzsesszegyüttes vezetője e napon elhunyt. 30 éve
- 1937. máj. 4. Bárd Miklós (Kozma Ferenc) katonaköltő, Kozma Andor testvére. Debrecenben lépett katonai szolgálatba. Első állomáshelye Derecske. Hajdúböszörményben megkapta a káplárcsillagot és többek között ott is alkotott. E napon Budapesten elhunyt. 75 éve
- 2007. máj. 4. Balogh István történész, etnográfus, levéltáros, címzetes egyetemi tanár, 1945-49-ben Szatmár, majd Hajdú megye főispánja, előtte a Déri Múzeum munkatársa, 1950-1957 között igazgatója. Műveiben a debreceniséget hangsúlyozta. E napon Debrecenben elhunyt. 5 éve
- 1957. máj. 5. Debrecen. Hrabéczy Ernő emlékkiállítás nyílt a Déri Múzeum Baráti Körének rendezésében. 55 éve
- 1552. máj. 6. előtt. Sylvester János református prédikátor, bibliafordító. Zoványi Ernő szerint voltak debreceni kapcsolatai, de nem tanított a debreceni református iskolában. Az Újszövetséget magyarra fordította, amelyben – elsőként Magyarországon – időmértékes verselést is alkalmazott. 1541-ben Sárvárújszigeten jelentette meg mint az első magyar nyelven nyomtatott könyvet. E nap előtt valamikor Bécsben elhunyt. 460 éve
- 1992. máj. 7. Debrecen. Megalakult a Városi Közoktatási Tanács. 20 éve
- 1992. máj. 7-8. Debrecen. Nemzetközi dohánykutatási konferenciát rendeztek a Magyar Dohányújság 100. évfolyamának megjelenése alkalmából. 20 éve
- 1762. máj. 8. Segesvári István fordító, irodalomtörténész, debreceni magánorvos és városi orvos. E napon Kiskunhalason keresztelték meg. 250 éve
- 1927. máj. 9. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kari Tanácsa három debreceni professzor, Hankiss János, Milleker Rezső és Tankó Béla javaslatára megalapította a Debreceni Nyári Egyetemet. 85 éve
- 1992. máj. 9. Fülöp. Felavatták a második világháború áldozatainak emlékművét. 20 éve
- 2002. máj. 10-12. Debrecen. Az I. Nemzetközi Fazekasfesztivált a Kossuth téren rendezték. 10 éve
- 1977. máj. 11. Debrecen. A nagyerdei Művész sétányon felavatták Tóth Árpád (Borsos Miklós alkotása) és Szabó Lőrinc (Schaár Erzsébet műve) mellszobrát, valamint Gulyás Pál (Vilt Tibor munkája) és Medgyessy Ferenc (Nagy Sándor alkotása) szobrát. Új helyére került Arany János mellszobra. 35 éve
- 1977. máj. 11. Derecske. Megnyílt a "Bemutatjuk megyénk vállalatait" című vándorkiállítás. 35 éve
- 1847. máj. 14. Debrecen, Hortobágy. Petőfi Sándor a városba és a pusztára látogatott. Ekkor írta híres sorait Debrecenről. A Hortobágy viszont elbűvölte, amely számára az “ősnyugalom” és a szabadság földje volt. 165 éve
- 1937. máj. 14. Krecsmáry László költő, műfordító, tanár e napon Hosszúpályiban született. 75 éve
- 1812. máj. 15. Keresztesi József egyházi író, református lelkész, énekszerző, debreceni diák és köztanító, hajdúböszörményi rektor. Halála után jelent meg az általa írott krónika. Énekeskönyve 37 éneke közül némelyiket ma is ismerik. E napon Szalacson elhunyt. 200 éve
- 1867. máj. 15. Hosszúpályi. Letették az új református templom alapkövét a régi, felújításra már alkalmatlanná vált, megrongálódott templom helyére. 145 éve
- 1932. máj. 15. Debrecen. Ünnepélyesen felavatták a debreceni egyetem központi épületét. A központi épületet Korb Flóris budapesti műépítész tervezte neobarokk stílusban. Az építkezést Paczó Márton fejezte be. A Déri Múzeumban Félegyházi László és Gáborjáni Szabó Kálmán festményeiből, grafikáiból nyílt kiállítás. 80 éve
- 1982. máj. 15. Hosszúpályi. Átadták a Mozaik Bőrhulladék Feldolgozó Kisszövetkezet üzemépületét. A cég már 1976 óta működött egy magánlakásban. 30 éve
- 1912. máj. 16. Bartha Mór református lelkipásztor, a Debreczen című lap szerkesztője. Felismerte Ady Endre költői tehetségét, munkát adott neki és első kötetének debreceni megjelentetésében is közreműködött. E napon Gacsályon elhunyt. 100 éve
- 1982. máj. 16. Létavértes. Felavatták Irinyi János szobrát, Ispánki József alkotását. 30 éve
- 1887. máj. 18. Debreczeni István református lelkész, író, Arany János veje, életrajzírója és hagyatékának gondozója. 1965 áprilisától haláláig Berettyóújfaluban élt. E napon Nagyszalontán született. 125 éve
- 1987. máj. 18. Bajomi Lázár Endre író, műfordító, újságíró, a francia kultúra és szellem megszállott ismertetője, a "Párizs nem ereszt el" című önéletrajzi regényében debreceni gimnáziumi, egyetemi emlékeit is feldolgozó alkotó e napon Budapesten elhunyt. 25 éve
- 2007. máj. 19. Fux (Korompay) Irén, Juhász Endréné tornász a Debreceni Torna Egyletben kezdte pályafutását. Országos bajnok lett, majd a debreceni Kereskedelmi Leányiskolában szakfelügyelő, a Kossuth Gimnáziumban és a Felsőfokú Tanítóképző Intézetben tanár. E napon elhunyt. 5 éve
- 1977. máj. 20. Barla Gyula irodalomtörténész, nyelvész, a Fazekas gimnázium és a KLTE gyakorló gimnáziumának tanára, a Kossuth Lajos Tudományegyetem docense e napon elhunyt. 35 éve
- 1992. máj. 20. Debrecen. Benedek Elek nevét vette fel a Bocskai téri Általános Iskola, amely korábban Nógrádi Sándor nevét viselte. 20 éve
- 1902. máj. 21. Varga József színész, táncos e napon Derecskén született. 110 éve
- 1867. máj. 22. Debrecen. Visszaállították a képviselő-testület régi szervezetét. Intézkedtek a központi választmányról, amelyet Debrecen közgyűlése alakított meg. 145 éve
- 1977. máj. 23. Debrecen. Erdélyi János tipográfus könyvművészeti kiállítását megnyitották a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A KLTE Könyvtárában könyvművészeti felolvasó ülést rendeztek. Juhász Ferenc, Haiman György és Erdélyi János tartott előadást. 35 éve
- 1997. máj. 23. Berettyóújfalu. Ekkortól ünneplik meg minden évben "a város napját". 15 éve
- 1727. máj. 24. Pósalaki János emlékiratíró, városi jegyző. Diplomáciai látogatást tett I. Lipót császárnál Debrecen szabad királyi város jogáért. Pozsonyban országgyűlési képviselő. Részletesen feljegyezte Karaffa debreceni dúlását. E napon Debrecenben elhunyt. 285 éve
- 1957. máj. 25. Debrecen. Tiszántúli Festőművészek Vándorkiállítása nyílt a Déri Múzeumban. 55 éve
- 1812. máj. 25. Losonczy (I.) László költő, a Debreceni Református Kollégium költészeti osztályának tanítója e napon Kecskeméten született. 200 éve
- 2002. máj. 25. Hortobágy. A Falunap keretében a Hortobágyi nagycsárda falán elhelyezték a Móricz Zsigmondot ábrázoló bronzplakettet, Somogyi Árpád szobrászművész alkotását. E napon leleplezték a szobrász "Három pásztor" című szoborkompozícióját is.
Szamosújvári Sándor helytörténész, ebesi tanító, tanár, Debrecen irodalmi és történelmi emlékhelyeinek megjelölője, a Rákóczi Ferenc nevét viselő helytörténeti szakkör alapítója és vezetője, több mint hatszáz helyismereti írás szerzője e napon Debrecenben elhunyt. 10 éve
- 1992. máj. 25-26. A Hajdúböszörményi Óvóképző Főiskolán országos játékpedagógiai tanácskozást rendeztek. 20 éve
- 1992. máj. 29-30. Debrecen, Nádudvar. Országos gyermeknéptánc-találkozót rendeztek. 20 éve
- 1627. máj. 30. Rápóti Pap Mihály (id.) emlékiratíró, református lelkész, az 1650 utáni események krónikása (Nánási emlékirat 1-3.) e napon Dendelegen született. 385 éve
- 1922. máj. 30. Pálfy József újságíró, a Dongó Színpad egyik alapítója és vezetője, id. Pálfy József író, újságíró, sajtótörténész fia és Pálffy István egyetemi tanár bátyja e napon Debrecenben született. 90 éve
- 1982. máj. 30. Csikai Gyulát, a KLTE rektorát a New York-i Tudományos Akadémia tagjává választották – közli a Hajdú-Bihari Napló. 30 éve
- 2002. máj. 30. Debrecen. Megnyílt az I. Portugál Napok rendezvénysorozata. Június elsejéig tartott. 10 éve
- 1992. máj. 30-31. Hajdúböszörmény. "Nagyszalonta bemutatkozik" címmel rendezvénysorozatot szerveztek. 20 éve
Évfordulók 2011 >>>
Évfordulók 2010 >>>
Évfordulók 2009 >>>
Évfordulók 2008 >>>