Almenü

Családi angol

Fotók a rendezvényről >>>

Új témákkal folytatódik a British Council Családi angol című szülői foglalkozása!

Szeretettel várjuk 3-7 éves korú gyermekek szüleit, nagyszüleit, tesóit 2011. április 9-én, szombaton 10.30 órakor a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ földszinti előadótermébe Családi angol 2 szülői foglalkozásra.

Tavaly, a foglalkozás első részében beszélgettünk a kisgyerekek nyelvtanulási sajátosságairól. Bemutattuk, milyen játékos és örömteli tevékenységi formákkal támogathatják gyerekeik angolnyelv-tudásának fejlődését. Gyakorlati ötleteket adtunk arra vonatkozóan, miként lehet angol nyelvű képeskönyveket, mondókákat és dalokat feldolgozni, valamint miként lehet a mindennapok részévé tenni a rendszeres közös angolozást. Mindehhez sok forrást is ajánlottunk.

Reméljük, hogy az első foglalkozás óta eltelt idő alatt sok örömteli percet töltöttek angolozással otthon, és hasznosnak bizonyultak a bemutatott források is!

Milyen témákat érintünk a folytatásban?

Bár építünk az első részben elhangzottakra, szeretettel várjuk azok jelentkezését is, akik az első foglalkozáson nem tudtak részt venni.

A foglalkozás résztvevői megkapják a Családi angol című füzetsorozat új, ötödik részét.

A foglakozás látogatása ingyenes, és magyar nyelven folyik.

Foglalkozásvezető: Fehér Judit nyelvtanár, tanárképzési szakember, szülő.

Honlap szülőknek (LearnEnglish Parents) http://www.britishcouncil.org/parents

Honlap kisgyerekeknek (LearnEnglish Kids) http://learnenglishkids.britishcouncil.org