Almenü

Közművelődés, hírek, aktualitások

[2011. 11. 30.]

"Gheorghe David" VI. Eurorégiós Dalfesztivál

2011. november 19-20.

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ, Debrecen, s annak Bihar megyei (Románia) társintézete, a Bihar Megyei Kulturális Hagyományőrző és Népszerűsítő Központ, idén hatodik éve rendezte meg közösen a Hajdú-Bihar – Bihor Eurorégiós Dalfesztivált, amely, ez évtől, a fesztivál megálmodójának tragikus halálát követően az ő nevét vette fel, s lett "Gheorghe David" VI. Eurorégiós Ifjúsági Dalfesztivál. A rendezvény társrendezője a Debreceni Művelődési Központ volt. Hagyománnyá vált, hogy az egyik évben Bihar, a másik évben pedig Hajdú-Bihar megye rendezi a versenyt, s a gálát. A verseny 3 kategóriában, komolyzene, népzene és könnyűzene kategóriákban lett meghirdetve, amelyre minden olyan 17-30 év közötti, Hajdú-Bihar és Bihar megyében élő vagy tanuló indulhatott, aki nem rendelkezik felsőfokú művészeti iskolai végzettséggel. Mindkét megyében a versenyt komoly válogató előzte meg. Bihar megyében az ott szervezett „Ki mit tud”-ról kerültek meghívásra a versenyzők. Hajdú-Bihar megyében pedig a három kategóriában tartott, a Méliusz Központ által szervezett Hajdú-Bihar Megyei Ifjúsági Dalfesztiválról juthattak tovább a versenyzők. Az előválogatón kategóriánként két-két fős szakmai zsűri értékelte a fellépőket, s felkészítették a továbbjutókat a versenyre. A két megyéből 15-15 fő jutott tovább a versenyre, kategóriánként 5-5-5.

Felléptek

Komolyzene

Népzene

Könnyűzene

A verseny döntőjén, november 19-én 16 órától, a Debreceni Művelődési Központ Pódium termében, 14 tagú szakmai zsűri értékelte a produkciókat: 7 fő Hajdú-Biharból és 7 fő Bihar megyéből. A zsűri tagjai voltak:

Döntésüket már szombaton meghozták, de eredményhírdetésre csak másnap, november 20-án, a Nagyváradi Állami Filharmónia hangversenytermében, a Gálaműsor után került sor.

Ezek szerint:

Komolyzene:

Népzene:

Könnyűzene:

Minden kategóriában az I. díj 300 Euró, a II. Díj 200 Euró, a III. díj 100 Euró volt.

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap és a két megye és Debrecen város önkormányzatának támogatásával valósult meg.

Hajdú-Bihar Megyei Amatőr Moderntánc Találkozó

2011. október 16-án a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ, valamint a Veres Péter Általános Művelődési Központ IX. alkalommal rendezte meg a Hajdú-Bihar Megyei Amatőr Moderntánc Találkozót Balmazújvároson.

A rendezvényen 16 csoport mutatkozott be a zsűri és a nagyszámú közönség előtt. A zsűri tagjai Veszteg Viktória, Jóna Szabolcs és Tályai András táncpedagógusok voltak. Döntésük alapján 6 ezüst és 10 arany minősítés született.

Ezüst minősítést kaptak:

Arany minősítést kaptak:

Szabó László

Felhívás - Hajdú-Bihar Megyei Ifjúsági Dalfesztivál és "Gheorghe David" VI. Eurorégiós Ifjúsági Dalfesztivál

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ, Debrecen és a Bihar Megyei Kulturális Hagyományőrző és Népszerűsítő Központ, Nagyvárad közösen hirdeti meg a "Gheorghe David" VI. Eurorégiós Ifjúsági Dalfesztivált.

A versenyt népzene, könnyűzene és komolyzene kategóriákban hirdetjük meg. A versenyen minden olyan 17-30 év közötti, Hajdú-Bihar megyében élő vagy tanuló indulhat, aki nem rendelkezik felsőfokú művészeti iskolai végzettséggel.

A versenyzőknek két művet kell előadniuk.

A jelentkezéseket 2011. október 24-ig kell elküldeni az alábbi címre postán vagy elektronikus úton: Méliusz Központ Debrecen, Bem tér 19. 4026, illetve: ahermann@mail.hbmk.hu A jelentkezési lapok letölthetők az intézet honlapjáról >>>

További információt kérhet Hermann Attilától, a következő telefonszámon: 52/502-826

A versenyzők kategóriánkénti válogatók után juthatnak el a verseny döntőjébe. Az előválogatók várható időpontja 2011. október 27-28-29.

Népzenei kategória: Két dal vagy egy népdalcsokor előadása kötelező. Legalább 1 dal hangszeres kísérettel kell előadni. A zenekart a szervezők biztosítják. Maximális időtartam: 8 perc

Könnyűzene kategóriában: két szabadon választott dal, lehetőleg az egyik magyar legyen (zenei kíséret megengedett). Maximális időtartama 8 perc.

Komolyzenei kategória: egy szabadon választott dal, zongora kísérettel. Maximális időtartama 8 perc.

Az előválogatókról kategóriánként 5-5 főt hívhatnak meg a szervezők a két megye közötti megmérettetésre. November 19-én kerül sor a versenyre Debrecenben, s ezt követi november 20-án a Gála műsor Nagyváradon.

A verseny döntőjén 12 tagú szakmai zsűri értékeli a produkciókat: 6 fő Bihar megyéből 6 fő Hajdú-Biharból.

Minden kategóriában az I. díj 300 Euró, a II. Díj 200 Euró, a III. díj 100 Euró

A versenyzők külföldi utaztatásáról a szervezők gondoskodnak.

Letölthető jelentkezési lap >>>

Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat - A XXI. ORSZÁGOS KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI TÁRLAT MEGYEI KIÁLLÍTÁSA

2011. november 19-december 2.
Hajdúszoboszló, Kovács Máté Művelődési Ház és Könyvtár

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Művészeti Programok Főosztálya, a Méliusz Központtal és a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárral együttműködve, meghirdeti a felfutásos rendszerű Amator Artium XXI. Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat megyei pályázatát A megyei kiállítás anyagából válogatódó Esszencia Tárlat a tervek szerint 2012 májusáig kerül megrendezésre Budapesten.

A kiállítás célja: lehetőséget biztosítani a nem hivatásos képző-, és iparművészeknek - (autodidakta, rajztanár és naiv alkotóknak) - a bemutatkozásra. megmérettetésre.

A résztvevők köre: A pályázaton részt vehet minden Hajdú-Bihar Megyében élő alkotó, aki elmúlt 16 éves és nem végzett semmilyen képző- és iparművészeti főiskolát, egyetemet, sem itthon, sem külföldön, nem tagja a MAOE-nak, valamint nem hivatásszerűen gyakorolja az alkotótevékenységét.

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus által felkért országos zsűri tagjai, illetve a megyei rendezők által felkért szakemberek értékelik a beküldött pályaműveket. A zsűri létszáma 3-5 fő, melyből a többség a központi zsűriből tevődik ki.

A zsűri tagjai javaslatot tesznek a megyei kiállításon bemutatásra kerülő művekre, a megyei tárlaton szereplő anyagon belül a helyi díjazottakra, valamint az Esszencia Tárlatra kerülő műveket kell kiválasztaniuk.

A zsűri munkája zárt, döntését követően konzultációt tart az alkotókkal, csoportos vagy egyéni formában.

A művek beadása: 2011. október 14.(péntek) 13-18 óra, 15.(szombat) 10-13 óráig (Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ, Debrecen, Bem tér 19., földszinti előadóterem).

Közösségi díj: Azok az önszerveződő művészeti közösségek (egyesületek, körök, stúdiók, műhelyek), amelyek a közösségi díj elnyerésére pályáznak, kérhetik az országos zsűri értékelését, a közösség művészeti munkájának megmérettetését országos szinten. Ezeknek a csoportoknak pályázatot kell benyújtaniuk a szervező megyei intézményhez. A pályázatnak tartalmaznia kell: a vezető nevét, a megalakulás évét, a közösség működési formáját, eddigi eredményeik felsorolását, valamint a közösség azon tagjainak névsorát, akik a megyei kiállításra műveikkel beneveznek.

Pedagógiai díj: az Amator Artium Esszencia Tárlatán kiosztásra kerülhetnek művészetpedagógiai díjak, melyekre közművelődési intézmények, alkotóközösségek, egyének is tehetnek javaslatot. Olyan meghatározó személyiségeket lehet felterjeszteni, akik kiemelkedő művészetpedagógiai munkásságukkal akár egy helyi közösség, akár országos viszonylatban meghatározó vizuális nevelői munkát végeznek.

A felterjesztéseket 2012. március 1-jéig kell az MMIKL Művészeti Programok Főosztálya részére eljuttatni.

Egy alkotó csak egy kiállítás zsűrijének adhat be pályaművet.

Minden alkotó három művet adhat be, kiállításra kész állapotban.

Az alkotások 2010. évnél korábbi keltezésűek nem lehetnek, és előző Amator Artium kiállításon sem szerepelhettek.

Nevezési kategóriák:

képzőművészeti kategóriában:
iparművészeti kategóriában

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a népi tárgyalkotó művészet tárgykörébe tartozó munkákat nem áll módunkban befogadni.

A sorozatok maximális darabszáma 3 db.

AZ ESZENCIA TÁRLATON KIADHATÓ DÍJAK:

Amator Artium egyéni fődíjak
Közösségi díj: 2 csoportnak
Művésztanár díj: 3 főnek

Letölthető jelentkezési lap >>>

A Magyar Népművelők Egyesülete XXVIII. Vándorgyűlése

Vándorgyűlés 2011

Felhívás - Toyamai Nemzetközi Gyermekrajzpályázat 2011

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ és a Toyamai Kulturális és Művészeti Szövetség (Japán) gyermekrajzpályázatot hirdet a Hajdú-Bihar megyében élő gyerekek számára. A pályázat célja annak a húsz gyermekrajznak a kiválasztása, amelyek képviselik Hajdú-Bihar megyét a Toyamai Gyermek Fesztivál keretében megrendezendő nemzetközi gyermekrajz kiállításon, ahol a világ minden tájáról szerepelnek majd alkotások. A pályázatra technikai, műfaji és tematikai megkötés nélkül lehet gyermekrajzokat beadni, azonban minden alkotásnak meg kell felelnie az alábbi feltételeknek:

Beküldési határidő: 2011. június 7.

A gyermekrajzokat postán, illetve személyesen is el lehet juttatni az alábbi címre:

Szakmai beszámoló - Régi nóta, híres nóta csoportos nótaéneklő verseny

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ és a Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtár, Hajdúszoboszló 2010-ben harmadik alkalommal hirdette meg a Régi nóta, híres nóta csoportos nótaéneklő versenyt.

A felhívásra 8 csoport jelentkezett:

A döntőre november 28-án került sor Hajdúszoboszlón. A zsűri tagjai: dr. Mohos Nagy Éva,operaénekes dr. Cs. Tóth János, a Méliusz Központ igazgatója és Csiba Lajos zenei szerkesztő voltak.

A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:

3. helyezést kapott a Konyári Nótások Egyesület – Konyárról és a Derűs Alkony Városi Népdalkör – Hajdúszoboszlóról

2. helyezést ért el a Margitai Borisszák és a Pusztai Mákvirágok Nótacsoport – Újszentmargitáról

1. helyezett az Akácos Út Nótaegyesület Hajdúdorogról és a Hajdú Bokréta Hagyományőrző csoport – Hajdúnánásról

Különdíjat kapott az Őszikék Nótakör Derecskéről és a Borsikák Nótacsoport Borsról.

Debrecen, 2010. december 6.

Szabó László

Fotók a rendezvényről >>>

Szakmai Beszámoló - Eurorégiós Ifjúsági Dalfesztivál 2009

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ 2007 óta minden éveben Nagyváradon illetve Debrecenben rendezte meg az Eurorégiós Ifjúsági Dalfesztivált a szomszédos Bihar megyében dolgozó partnereivel együtt. Az első fesztivált 2006-ban, óriási szakmai és közönség sikerrel még a Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Intézet rendezte meg, amelytől a feladatot, megszűnése után a Méliusz Központ vette át. A Dalfesztivál 2009-ben is három kategóriában került meghirdetésre. A népzenei, a könnyűzenei és komolyzenei kategóriákban mind Hajdú-Bihar megyéből mind Bihar megyéből 5-5 versenyző jutott a Balmazújvároson, a Veres Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a Dalfesztivál döntőjébe, december 12-én, amelyet a felújított, megfelelő adottságokkal rendelkező színházteremben rendeztük meg. Másnap december 13-án Nagyváradon az Állami Filharmónia díszterme adott helyszínt a fesztivál Gálaestjének, ahol a díjazott versenyzők műsorát láthatta a nagy számú közönség. Ez a Gálaest volt a az ünnepélyes díjkiosztás alkalma is, ahol a 30 fellépőből 12 szereplő díjazásban részesült. Minden kategóriában I., II. és megosztott III. díjak kerültek kiosztásra. (I.díj: 300 euró, II.díj: 200 euró, Megosztott III.díj: 50 euró)

Az évek alatt kialakult a verseny felmenő rendszerű megvalósítási módja mind a két megyében. Folyamatosan bővül a résztvevői kör, újabb és újabb csoportok, közösségek ismerik meg a kiírást és vesznek részt a megmérettetésben. Hagyománnyá vált, hogy egyik évben Bihar a másik évben pedig Hajdú-Bihar rendezi a gálát illetve a versenyt.

A helyezettek jelentős díjazásban és egyéb elismerésekben részesülnek. A produkciókat kiváló szakemberekből álló, 12 fős zsűri értékeli, akik szakmai tanácsaikkal hozzájárulnak a fiatal tehetségek fejlődéséhez.

Szakmai zsűri tagjai voltak:

Jantyik Zsolt, a Méliusz Központ közművelődési igazgatóhelyettese, szövegíró előadóművész, a zsűri tiszteletbeli elnöke

Szólláth Tibor, H-B Megyei Közgyűlés alelnöke

Halász D. János, Debrecen város alpolgármestere

Dr.Cs.Tóth János, a Méliusz Központ igazgatója, művészeti író

Dr.Mohos Nagy Éva, magánének tanár , a Debreceni Egyetem Liszt Ferenc Zeneművészeti Karának tanszékvezetője, operaénekes

Komódi Károly, a debreceni Rocksuli énektanára

Sáriné Szebeni Judit, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI igazgatója

David Gheorge: karmester, zeneszerző, a Zeneszerzők és Zenetörténészek Romániaia Egyesületének tagja, a zsűri elnöke.

Dr.Marcu Agneta: A Nagyváradi Egyetem Zenei Karának dékánja

Dr.Jamboe Elisabeta: A Nagyváradi Egyetem Zenei Karának tanszékvezetője

Prof.Marian Boboia: Francisc Hubic Művészeti Iskola menedzser-igazgatója

Tódor Albert: A nagyváradi Állami Filharmónia menedzser-igazgatója

Prof. Ari Nagy Alexandru: Zeneszerző, a Francisc Hubic Művészeti Iskola tanára

A szomszédos Bihar megye kulturális szervezetei is nagyon fontosnak tartják az Eurorégiós Dalfesztivált, s annak folytatását, s a helyi megvalósításához minden szükséges támogatást megadnak.

A 2009. évi kulturális együttműködésben is szereplő a fesztivál sikeres megvalósításához használtuk fel az Oktattási és Kulturális Minisztérium Új Tudás-Műveltséget mindenkinek c. pályázatán elnyert 500.000 Ft támogatást.

Hermann Attila
kulturális menedzser

Szakmai Beszámoló - Weöres Sándor XIX. Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál Hajdú-Bihar megyei Találkozója (Hajdúnánás, 2010. április 10.)

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ 2010-ben 19. alkalommal rendezte meg a Magyar Drámapedagógiai Társasággal, és a hajdúnánási Kéky Lajos Városi Művelődési Központtal közösen az Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál megyei fórumát, mely egyben minősítő verseny is volt a megyében működő amatőr színjátszó csoportoknak. A találkozónak helyszínt a hajdúnánási Kéky Lajos Városi Művelődési Központ nyújtott.

ntézetünk az évek során sok tapasztalatot szerzett a gyermekszínjátszó találkozók megrendezésében. Módszertani munkák keretében rendszeresen szervezünk továbbképzéseket, a színjátszó csoport – vezetőknek.

Idén, 19. alkalommal rendezhettük meg a megyei színjátszó fórumot a hajdúnánási Kéky Lajos Városi Művelődési Központban. Hajdúnánás régiónkban kedvező fekvésű. Ez s a korábbi jó tapasztalatok, a sikeres lebonyolítás és a helyben működő színjátszó csoportok tagjainak közreműködése, természetessé tették, hogy a versenyt továbbra is itt rendeztük meg.

A találkozóra 14 megyei csoport jelezte részvételi szándékát, melyet ez évben is egynapos rendezvény keretében valósítottuk meg. A 14 bemutatkozó csoport, mintegy 250 főnyi ifjú színjátszóval, telt házat biztosítva, nagyon jó hangulatot teremtett a művelődési házban. Az együttesek nagy lelkesedéssel készülnek minden évben e számukra szinte egyetlen minősítési, szakmai programra. A bemutatókra 10 órától, du. 17 óráig került sor.

A rendezvényt Buczkó József a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Művelődési, Sport és Civil Kapcsolatok Bizottság külső bizottsági tagja és Hajdúnánás város települési képviselője nyitotta meg.

A műsorokat, a Magyar Drámapedagógiai Intézet ajánlásából választott szakmai zsűri minősítette és a fórum végén értékelték a csoportok munkáját, s tanácsot adtak a csoportvezetőknek a további sikeres munkához. A szakmai zsűri tagjai Pincés István rendező és Nyári Arnold színész, drámatanár voltak.

A bemutatók után, a zsűri tanácskozása alatt, a minősítések kihírdetése előtt, a gyerekeket Boka Gábor játékvezető szórakoztatta, “János vitéz hiteles története képekben elbeszélve” c. műsorával.

A Méliusz Központtól minden fellépő csoport 5.000 Ft-os ajándék könyvutalványt kapott. A rendezvény alkalmából 270 db nyakba akasztható plakettet is készíttettünk ifj.Fazekas István nádudvari fazekassal, melyből minden fellépő, csoportvezető, közreműködő kapott, s amit nagy örömmel, s sok emlékkel együtt vihettek haza a gyerekek. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke Szólláth Tibor, minden csoport részére ajándékcsomagot készíttetett. A találkozón 5 arany, 3 ezüst, 6 bronz minősítés született. Az öt arany minősítést elért csoport (Abakusz Színjátszókör középső csoportja-Debrecen, Abakusz-Kinizisek-Debrecen, Alföld Gyermekszínpad-Debrecen, Bolyaisokk-Debrecen és a Gólyahír Színjátszókör-Kokad) továbbjutott Nyírbátorba a regionális megmérettetésre, amelyre május 6-7-én kerül sor.

A rendezvény napján a fellépő gyerekek és kísérőik, a találkozó szünetében melegétkeztetésben részesültek.

A rendezvény főszervezője: Méliusz Központ

A rendezvényt támogatta: Nemzeti Kulturális Alap, Hajdú-Bihar Megyi Önkormányzat, Magyar Drámapedagógiai Társaság, Kéky Lajos Városi Művelődési Központ.

Fellépési sorrend és minősítések:

1. Szivárvány Színjátszó Kör - Bronz
Bocskai István Általános Iskola, Hajdúnánás
Csoportvezető/rendező neve: Fábián Andrea
Az előadás pontos címe: A Lübecki kocsmáros
2. Turbó Csiga Színjátszó Csoport - Bronz
Bocskai I. Ált. Isk. és AMI Sárándi Kosuth L. Ált. Iskolája, Sáránd
Csoportvezető/rendező neve: Gyönyörű Erika
Az előadás pontos címe: Zöldleveli Kótyonfitty
3. Abakusz - Kinizsisek - Arany
Abakusz Egyesület – Kinizsi Pál Általáos Iskola, Debrecen
Csoportvezető/rendező neve: Nánási Sándor
Az előadás pontos címe: A táncos bárány
4. SZÍN-FOLTOK - Ezüst
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és AMI, Debrecen
Csoportvezető/rendező neve: Szűcs Lászlóné
Az előadás pontos címe: A padlás titka
5. ARANYOSKÁK - Ezüst
Arany János Magyar - Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és AMI, Ebes
Csoportvezető/rendező neve: Bálintné Bagdi Ibolya
Az előadás pontos címe: Vacskamati virágja
6. Matulások - Bronz
Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen
Csoportvezető/rendező neve: Veress Gyuláné
Az előadás pontos címe: A tök és a csikó
7. CSAKAZÉRTIS - Bronz
Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézete, Debrecen
Csoportvezető/rendező neve: Nagyné Igli Mária
Az előadás pontos címe: Piroska és a farkas
8. FRUSKÁK - Bronz
Veres Pétere Általános Művelődési Központ és Általános Művészetoktatási Intézmény, Balmazújváros
Csoportvezető/rendező neve: Szilágyiné Szabó Judit
Az előadás pontos címe: A rest macska
9. ABAKUSZ SZÍNJÁTSZÓ KÖR (nagy csoport) - Ezüst
Abakusz Egyesület, Debrecen
Csoportvezető/rendező neve: Nánási Sándor
Az előadás pontos címe: UFO
10. Bolyaisokk - Arany
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és AMI, Debrecen
Csoportvezető/rendező neve: Bessenyei Zoltán
Az előadás pontos címe: Világkarnevál, avagy Bábel II.
11. Gólyahír Színjátszó Kör - Arany
Óvoda, Általános és Alapfokú Iskola Bagamér-Kokad, Általános Tagiskola Kokad
Csoportvezető/rendező neve: Guba Pál Tiborné
Az előadás pontos címe: Pletykás asszonyok
12. Petőfiókák Színjátszó Kör - Bronz
Petőfi Sándor Általános Iskola, Debrecen
Csoportvezető/rendezőneve: Vitál-Török Anett
Az előadás pontos címe: Jelenetek a Négyszögletű kerek erdő világából
13. Alföld Gyermekszínpad - Arany
Debreceni Művelődési Központ
Csoportvezető/rendező neve: Várhidi Attila
Az előadás pontos címe: Egy kicsit brutál (Lúdas Matyi)
14. ABAKUSZ SZÍNJÁTSZÓ KÖR (középső csoport) - Arany
Abakusz Egyesület, Debrecen
Csoportvezető/rendező neve: Nánási Sándor
Az előadás pontos címe: Leszel a barátom?

Hermann Attila
kulturális menedzser

VIII. Citerás Találkozó Pocsajban - 2010. április 17.

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ, a Vass Lajos Népzenei Szövetség, Pocsaj Község Polgármesteri Hivatala, és a Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola és Óvoda 2010. április 17-én VIII. alkalommal rendezte meg a Pocsaji Citerás Találkozót.

A rendezvényen megjelenteket Kecskés Gyula polgármester köszöntötte.

A délelőtt folyamán 2 előadáson vehettek részt az érdeklődők:

A délutáni gálaműsorban a következő népdalkörök, citerazenekarok léptek fel:

A nap folyamán a Bihari Népművészeti Egyesület kiállítását, Vígh Sándor citeragyűjteményét, Gáts Tibor citerakészítő citeráit és Oláh Mihályné Gránátalma díjas szövő műveit is megtekinthették.

2003-ban azzal a céllal indult a Citerás Találkozó, hogy minél több segítséget kapjanak a csoportvezetők a népdalcsokrok összeállításában, a helyes előadásmód kialakításában, a citera ideális szerepéről a népdal kíséretben. A közel 300 résztvevő véleménye és a szakemberek szerint az évek alatt szerzett ismeretanyag, tapasztalat láthatóan és hallhatóan beépült a csoportok mindennapi életébe.

Szakmai Beszámoló - Hajdú-Bihar Megyei Bábfórum

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ (a Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Intézet feladatait örökölve), a Vojtina Bábszínház és a Szín – Báb Egyesület idén nyolcadik alkalommal rendezte meg közösen a Hajdú-Bihar Megyei Bábfórumot Debrecenben, a megfelelő adottságokkal rendelkező Vojtina Bábszínházban. A bemutatkozó csoportok műsoridejét a szervezők 20 percben maximálták. A fórumon résztvevő iskolás csoportok közül a zsűri által legjobbnak ítélt produkció meghívást kapott az Egerben megrendezésre kerülő Gyermekbábosok XVIII. Országos Fesztiváljára. A fórumra 13 csoport jelentkezett, melyek nagy része évek óta közreműködik ezen a megmérettetésen, de az idei bemutatóra új csoportok is jelentkeztek. Ezek a csoportok folyamatosan dolgoznak és igénylik a saját közösségükön túli bemutatkozási lehetőségeket.

A Bábfórumot 10 órakor, Dr. Vasas Lászlóné, Hajdú-Bihar megye főjegyzője nyitotta meg, majd Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

A mintegy 220 főnyi ifjú bábos nagyon jó hangulatot teremtett szombaton a bábszínházban, s az érdeklődőkkel telt házat biztosítottak a bábszínházban.

A felmenő rendszerű fórumon a háromtagú szakmai zsűri – dr. Arany Erzsébet drámapedagógus, dr. Boros Béláné dramaturg, Asbóth Anikó bábművész, a Vojtina bábszínház igazgatója – értékelte a látottakat, s minden csoportot minősítettek, 8 arany, 4 ezüst és 1 bronz minősítés született. Döntésük alapján, az Egerben, június 5–6-7-én rendezendő Gyermekbábosok XVIII. Országos Fesztiválján az arany minősítésű debreceni Csibészek Bábtársulat fogja képviselni Hajdú-Bihar megyét.

A találkozó alkalmat adott arra, hogy a hasonló körülmények között működő, szakmailag hasonló problémákkal küzdő együttesek saját gyerekközösségükön kívül más csoportokkal és szakemberekkel is találkozhassanak, felmérhessék saját helyzetüket, kicserélhessék tapasztalataikat. A fórum igen fontos része volt a produkciót követő szakmai értékelés és beszélgetés, amelyen a csoportvezetők, a szakmai zsűri és a szervezők vettek részt. A pedagógusok itt hasznos tanácsokat kaptak további munkájukhoz.

Fellépő csoportok és minősítésük:

1. Gomba csoport, Hajdúszoboszló - Ezüst
Az állatok nyelvén tudó juhász
Csoportvezető-rendező: Vágóné Szabó Erzsébet
2. Búzaszem Bábcsoport, Debrecen - Arany
A kisgömböc
Csoportvezető-rendező: Nikolics Marianna
3. Süni nagycsoportja, Debrecen - Ezüst
Pünkösdölő
Csoportvezető-rendező: Salaczné Faludi Anna és Ember Gabriella
4. Süni Bábcsoport, Debrecen - Arany
A kiskondás
Csoportvezető-rendező: Asztalos Andrásné
5. Méhecske csoport, Debrecen-Józsa - Arany
A Sündisznó
Csoportvezető-rendező: Farkasné Nagy Mária, Németh Norbert
6. Mazsola Bábcsoport, Debrecen - Ezüst
A kommendálás
Csoportvezető-rendező: Hameczné Gyalai Irma
7. Pötyi-csoport, Létavértes - Arany
A kecskegidák és a farkasok
Csoportvezető-rendező: Kántor Lászlóné és Lévainé B. Valéria
8. Katica csoport, Debrecen-Józsa - Arany
Zsiga és Csipet
Csoportvezető-rendező: Antal Rozália, Polonkai Bernadett
9. Vándorcirkusz Bábcsoport - Bronz
Óriáscirkusz
Csoportvezető-rendező: Dr. Árnyasné Rizsák Orsolya és Nagyné Stefán Éva
10. Gézengúzok Bábcsoport, Hotobágy - Ezüst
A didergő király
Csoportvezető-rendező: Sáriné Pócsik Valéria
11. Császárkörte Bábcsoport, Debrecen - Arany
A tolvaj kuli és az öt nagy úr
Csoportvezető-rendező: Dr. Árnyasné Rizsák Orsolya és Nagyné Stefán Éva
12. Csibészek Bábtársulat, Debrecen - Arany
Újra szól a kiskakas, avagy a török szultán esete a gyémánt félkrajcárral
Csoportvezető-rendező: Baditz Dávid
13. Cifra Palota Bábcsoport, Létavértes - Felnőtt Arany
Varázsujjak (zenés pantomim)
Csoportvezető-rendező: Pappné Győri Tünde

Az Oklevelek mellett minden csoport ajándékokat kapott. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat egy-egy ajándékcsomagot, a Méliusz Központ és a Szín-Báb Egyesület könyvvásárlási utalványokat adott át. A Vojtina Bábszínháztól a műsorukról készült fotókat kapták meg a csoportok.

Különdíjak átadására is sor került. A Méliusz Központ különdíját két csoport kapta meg, a Gomba csoport, Hajdúszoboszlóról és a Gézengúzok Bábcsoport, Hotobágyról. A Vojtina Bábszínház különdíját, a Méhecske és a Katica csoport (Debrecen-Józsa) nyerte el, akik meghívás kaptak 2010. június 13-ára a debreceni Nagyerdei Kultúrparkban megrendezésre kerülő Mutatványos Napra. A Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. három csoport részére ajánlott fel fellépési lehetőséget a Kölcsey Központ Gyermeknapi rendezvényén, május 29-én, amely lehetőséget mindhárom csoport örömmel elfogadott. A három csoport: Pötyi-csoport, Létavértes, Cifra Palota Bábcsoport, Létavértes és a Csibészek Bábtársulat, Debrecen, ajándékként egy mozilátogatást nyert.

Hermann Attila
szervező
kulturális menedzser
Méliusz Központ

Székelyhidi Ágoston Végítélet című színművének nagyváradi előadásáról

2009. november 28-án Debrecenben, november 29-én pedig Nagyváradon mutatták be Székelyhidi Ágoston Végítélet című színművét a A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ valamint a Pro Partium Alapítvány szervezésében.

A Heti Hang Szóróban Szíki Károly írását olvashatjuk a nagyváradi bemutatóról >>>

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

"Régi nóta, híres nóta" - II. csoportos nótaéneklő verseny

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ és a Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtár, Hajdúszoboszló 2009-ben 2. alkalommal hirdette meg a Régi nóta, híres nóta csoportos nótaéneklő versenyt.

A felhívásra 16 csoport jelentkezett:

Az elődöntőket két helyszínen rendeztük meg:

2009. november 7-én Újszentmargitán 7 csoport mutatkozott be a zsűri előtt. A zsűri elnöke: dr. Mohos Nagy Éva, a tagjai Lovas Lajos és dr. Cs. Tóth János voltak.

November 14-én Hajdúszoboszlón 8 csoport lépett színpadra. Itt a zsűri elnöke: dr. Mohos Nagy Éva, tagjai Lovas Lajos és Szabó László voltak.

A zsűri döntése alapján mindkét helyszínen egy pontszámot kaptak a csoportok és az adódott hozzá a döntőn kapott pontszámokhoz. A két pontszám összege adta meg a végső sorrendet.

A döntőre november 21-én került sor Balmazújvárosban. A zsűri tagjai: dr. Mohos Nagy Éva, dr. Cs. Tóth János, Csiba Lajos zenei szerkesztő és Fátyol Tivadar, a Nóta TV főszerkesztője voltak.

A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:

3. helyezést kapott a Délibáb Nótakör Konyárról és a Hajdú Bokréta Nótaegyesület Hajdúnánásról.

2. helyezést ért el a Margitai Borisszák Újszentmargitáról

1. helyezett az Akácos Út Nótaegyesület Hajdúdorogról

A legjobb szólista díját Veres Sándor kapta a Hajdú Bokréta Nótaegyesület tagja Hajdúnánásról.

A Nóta TV különdíját két csoport kapta:

1. Bakakórus Plusz Kismarjáról

2. Őszikék Nótakör Derecskéről.

Szabó László

Közös jövőnk Hajdú-Bihar

Megjelent a "Közös jövőnk Hajdú-Bihar: megyénk művelődése 2008-ban" című kiadvány. A dokumentum segítségével rövid betekintést nyerhet Hajdú-Bihar megye kulturális életébe és megismerheti a Megyei Önkormányzat által 2008 tavaszán jóváhagyott új közművelődési koncepció lényegét, s a koncepció gyakorlati megvalósítását végző Méliusz Központ eddigi szakmai tevékenységét.

A kiadvány honlapunkról is letölthető:

1. rész >>>

2. rész >>>

3. rész >>>

Az oldal tetejére